Részletek
2 az 1-ben: ha akarom két különálló kosár, ha akarom egy nagy
Azoknak, akik nem akarják a fél életüket a konyhában tölteni igazi megváltás egy Cosori Dual Blaze TwinFry forrólevegős sütő. A 10 literes összkapacitású kosárban egyszerre készülhet egy nagy adag étel, de az elválasztónak köszönhetően akár két különálló 5 literes kosárrá is átalakítható a belső tér. Ebben az esetben pedig egy teljes körű főfogás, köret és hús egyszerre és gyorsan elkészíthető a Cosori Dual Blaze TwinFry forrólevegős sütőben. Ez a 2 az 1-ben kosár biztosítja számunkra, hogy nagyobb mennyiséget, valamint különböző ételeket is gond nélkül, ugyanakkor egyszerre elkészítsünk a család és a barátok számára.
6 előre beállított program a kulináris változatosságért
Három különböző zónasütő üzemmód, mint a Single, a Dual és a Grand biztosítják, hogy az igényeinknek megfelelően állítsuk be a gépet, attól függően, hogy mekkora adagot és külön vagy egybe szeretnénk megsütni. Legyen szó egy nagy csirkéről vagy kacsáról, amit könnyedén egybe megsüthetünk a 10 literes nagy kosárban vagy kétfajta köretről, esetleg köretről és húsról, egy komplett főfogásról, amit két különálló kosárban készítenénk el, a Cosori Dual Blaze TwinFry forrólevegős sütő segítségével könnyen összehangolhatjuk a különböző programokat. Összesen 6 előre beállított program közül választhatjuk ki a számunkra leginkább megfelelőt, úgy, mint Air Fry, Pirítás, Sütés, Grillezés, Újramelegítés és Aszalás. A Cosori Dual Blaze TwinFry forrólevegős sütővel változatosan készíthetünk nagy adagokat, ha különféle húsokat, köreteket, valami finom süteményt vagy nassolnivalónak aszalt gyümölcsöt készítenénk. Mindezt egy nagy 10 literes kosárban, vagy két különálló 5-5 literes kosárban tehetjük meg, tetszés szerint.
Nincs rázás, nincs fordítgatás, csak alsó-felső fűtőszál
A Cosori Dual Blaze TwinFry forrólevegős sütőben nincs rázás, nincs fordítgatás, csak megbízható előre beállított programok és alsó-felső fűtőszál. Így nem kell a kosarat feleslegesen nyitogatni, az ételt ellenőrizni, elkerülhető a túlsütés, valamint az is, hogy a kosárból kiszökkenjen a meleg levegő a folyamatos nyitogatás során. A Cosori Dual Blaze TwinFry forrólevegős sütő a beépített hagyományos sütő helyett is tökéletes alternatíva. A két kosár egymástól függetlenül is működtethető, köszönhetően az alul és felül is megtalálható 2-2 különálló fűtőszálnak, de ha egy nagy kosárként használjuk, akkor is biztosak lehetünk abban, hogy kívül ropogós, belül puha lesz a végeredmény.
Széles idő- és hőmérséklet-tartomány
A széles idő- és hőmérséklet-tartomány rengeteg lehetőséget rejt magába. Akár 48 óra is lehet a működési időtartama a gépnek és 35 °C és 240 °C között könnyedén beállíthatjuk a számunkra leginkább megfelelő hőmérsékletet. Tehát ugyanúgy, ahogy az összes Cosori modellnél, egyrészt vannak előre beállított programok, ebben az esetben ez 6 funkciót jelent, mint Air Fry, Pirítás, Sütés, Grillezés, Újramelegítés és Aszalás, másrészt manuálisan is könnyedén beállíthatjuk a számunkra megfelelő hőfokot és időt. Sőt, akár össze is hangolhatjuk a programokat, ha egyszerre szeretnénk húst és köretet készíteni a kosárelválasztó segítségével. A Cosori Dual Blaze TwinFry forrólevegős sütő egy igazán multifunkcionális konyhai gép, amiben az aszalt gyümölcstől kezdve a grillhúsokig mindent meg tudunk sütni.
Egészséges életmód karnyújtásnyira
A Cosori Dual Blaze TwinFry forrólevegős sütő egyik legnagyobb előnye, hogy nem kell előmelegíteni, ellenben a hagyományos sütőkkel, melyeknek legalább 15 percet igénybe vesz az, hogy a kívánt sütési hőmérsékletet elérjék. Így a Cosori Dual Blaze TwinFry forrólevegős sütő használatával egyrészt a felhasznált elektromos energián és gázon, így a pénzen spórolunk, másrészt a konyhában töltött idő és a saját energiafelhasználásunk is jelentősen csökken. A Cosori összes forrólevegős sütőjére igaz, hogy kiváló minőséget, remek sütési élményt és alapvetően egy rendkívül sokoldalú konyhai segítséget kapunk a pénzünkért, melyhez minden esetben egy egészségesebb, változatosabb és felesleges olajtól mentes életmód jár. Többet nem kell szorongani azon, hogy hogyan kerül egészséges étel a család asztalára.
Praktikus kivitelezés, online receptek és egyszerű tisztítás
A Cosori Dual Blaze TwinFry forrólevegős sütőt letisztult és elegáns megjelenés jellemzi, amely minden konyhapulton jól mutat, sőt a konyha éke lehet a kiemelkedő dizájnnak hála. Ahogy minden egyes Cosori terméket, úgy a Cosori Dual Blaze TwinFry forrólevegős sütőt is egyszerűen és gyorsan lehet tisztítani, hiszen a tapadásmentes bevonat miatt az étel nem ragad a kosárra, de ha mégis komolyabb szennyeződés éri, akkor egyszerűen betehetjük a mosogatógépbe, mely elmossa helyettünk. Ugyanúgy, ahogy a kiegészítőket is, mint például a kosár elosztót vagy a két Crisper Plate-et. A Cosori Séfek pedig most sem hagynak cserben, hiszen jobbnál-jobb receptek találhatóak az applikációban, mely igazán okos tulajdonságokkal ruházza fel a gépet, hiszen távolról könnyen tudjuk állítani a különböző funkciókat és nyomon követni, hogy hogyan áll a készülő étel.